Korfu látnivalók: Mon Repos

mon repos corfu

Korfu a smaragdzöld sziget számos látnivalóval kecsegtet, egy hét kevés, hogy bejárjuk a sziget összes látnivalóját.A Mon Repos palota a Kanoni félsziget dísze, a palota létrejötte egy angliai kormányzó, Sir Adam nevéhez kapcsolódik. Az angol kormányzók rezidencájára szolgált az épület, de remek fekvésének köszönhetően a nyári hónapokra a királyi család is ideszokott.

 

Jelenleg Korfu város önkormányzatának tulajdonát képezi és ők kihasználva a hely történelmi jelentőségét múzeumot csináltak belőle.

Csodálatos kertje mindenképpen megér egy sétát, hiszen itt olyan különlegességeket láthatunk, melyek az országban sehol máshol nem fordulnak elő, ennek oka pedig az, hogy a kivitelező egészen Indiáig ment a különleges növényekért.

 

A palota kertjében megtalálható Apollón temploma is. A hely mitológiai jelentősége abban is áll, hogy a régészek azt állítják, hogy ezen a helyen volt Alkioné városa, ahol Odüsszeusz is járt hosszú hajóútja során.

Az Apollón templommal szemközt pedig a Mennybemenetel domb magasodik, van egy kellemes kis forrás, de vigyázat, a legendák szerint aki megízleli a forrás vizét, az többé nem fog emlékezni saját hazájára és élete végéig a szigeten marad! Jól fontoljuk meg mit teszünk:)

Amennyiben a kulturális látnivalók mellett természeti látványosságok megtekintését is tervezi, akkor a környék tengeröbleit, látványosságait tudjuk ajánlani. Nem kell aggódnia vitorlás bérlés is könnyen megoldható ha valaki a tenger felöl tekintené meg a természeti szépségeket.